Kézilabda az iskolában

Kézilabda az iskolában

Kedves Szülők, Kollégák!

Kedves Gyerekek!

A 2023. szeptember 8-án a „Kézilabda az iskolában” program keretében nyílt napot szerveztünk a helyi kézilabda sportegyesülettel. A célja az volt, hogy a résztvevők, változatos környezetben, játékos formában tanulják, gyakorolják az alapvető mozgáskészségeket, sportági előkészítő mozgásokat. A fesztivál során a pozitívjátékélmény megszerzésére helyeztük a hangsúlyt, amely segít a gyerekeknek a mai kihívások elleni aktív közösségi lét hangulatának megélésében. Nem a versenyzés, hanem a játék volt a fontos!!!!

További cél, hogy iskolánk részese legyen a KÉZILABDA az ISKOLÁBAN programnak, majd tanulóink válasszanak a korosztályos egyesületi utánpótlás tevékenységeiből. A MKSZ és a Klebelsberg Tankerület Központ segítségével olyan támogatások megszerzése, pályázatok beadása, ami a szakmai és technikai, létesítményi előrehaladást szolgálják.

Közös bemelegítéssel kezdtünk, zenére, majd a rendelkezésre álló területet 6 részre osztottuk, amelyek mindegyikén 15 percet töltöttek a gyerekek a feledatok megismerésével, szabályokkal, megoldással. A csoportok meghatározott sorrendben haladtak az állomások között, minden csoport minden állomást egyszer teljesített. Munkájukat a nyolcadikasok, középiskolások segítették.

Befejezést követően értékeltük a megvalósulást, melynek hangulatáról a képek tanúskodnak. Munkánkat az iskola pedagógusai, a Letenyei UKE edzői, sportolói, volt és mostani tanítványaink segítették.

Köszönjük.

                                                    Halminé Mikó Erzsébet

                                                               testnevelő

Kapcsolódó galéria

Kézilabda az iskolában

Pályázatok

Petőfi 200
Emberi Erőforrások Minisztériuma
Erzsébet tábor
Értékünk az ember
Tehetségpont
Megvalósult a magyar kormány támogatásával
Határtalanul
Széchenyi_befektetés a jövőbe
Okosan a pénzzel
Emberi Erőforrás Támogatáskezelő