Ünnepélyes megnyitóval vette kezdetét az Andrássy Napok rendezvénysorozat

Ünnepélyes megnyitóval vette kezdetét az Andrássy Napok rendezvénysorozat

Ünnepélyes megnyitóval vette kezdetét az Andrássy Napok rendezvénysorozata a Letenyei Andrássy Gyula Általános Iskolában. A rendezvénysorozat célja, hogy méltó módon tisztelegjenek az iskola névadója, gróf Andrássy Gyula emléke előtt.

Simon Márta igazgatónő beszédében kiemelte, hogy az intézmény 2004-ben vette fel Andrássy Gyula nevét, és azóta minden évben megemlékező ünnepséget, majd projekt napokat szerveznek a diákok számára. Ezek során a tanulók szellemi és sportversenyeken mérhetik össze tudásukat.

Az Andrássy Napok egyik kiemelkedő eleme a Határtalanul! program, amelynek keretében az iskola tanulói Voloskóba, Andrássy Gyula halálának helyszínére látogattak el az elmúlt években, és elhelyezték az emlékezés koszorúit a gróf egykori villájánál.

Az ünnepség során az igazgatónő megköszönte a Nagykanizsai Tankerületi Központ és a Szülői Munkaközösség támogatását, amely évről évre hozzájárul az iskola fejlesztéséhez. Idén egy új filagória, egy pad és egy szemetestároló érkezett az iskola udvarára, amelyet a diákok és a pedagógusok közösen vehetnek birtokba.

Simon Márta beszédében hangsúlyozta, hogy gróf Andrássy Gyula élete és munkássága ma is példaértékű. Három fontos értéket emelt ki: a hazaszeretetet, a felelősséget és a jövőbe vetett hitet. Felhívta a diákok figyelmét arra, hogy ők a jövő örökösei, akiknek felelőssége, hogy tiszteljék egymást, megőrizzék értékeiket, és a lehető legjobb tudásukkal építsék a közösséget és a hazát.

A megnyitó után a program néptánc előadással, szavalatokkal és az iskola énekkarának műsorával folytatódott, melyek méltó módon tették ünnepélyessé az eseményt.

Az Andrássy Napok a következő napokban is izgalmas programokkal várják a diákokat, akik különféle versenyeken és közösségi tevékenységekben vehetnek részt, tovább erősítve az iskola hagyományait és közösségi szellemét.

 

Kapcsolódó galéria

Andrássy nap

Pályázatok

Petőfi 200
Erzsébet tábor
Értékünk az ember
Tehetségpont
Emberi Erőforrás Támogatáskezelő
Okosan a pénzzel
Magyar falu program
Örökös ökoiskola
Aktív iskola
Megvalósult a magyar kormány támogatásával