Tanulmányi kirándulás Erdélyben a Határtalanul! program keretében

Tanulmányi kirándulás Erdélyben a Határtalanul! program keretében

A HAT-KP-1-2025/1-001866 számú pályázat keretében iskolánk 7. évfolyamos tanulói ötnapos erdélyi tanulmányi kiránduláson vettek részt 2026. május 4–8. között.

A Határtalanul kirándulást megelőzően iskolánk tanulói előkészítő órán vetek részt, ahol a tanulók megismerkedtek Erdély földrajzi elhelyezkedésével, történelmének legfontosabb eseményeivel,valamint a magyarság történelmi és kulturális örökségének kiemelkedő helyszíneivel. Külön figyelmetfordítottunk a kirándulás során felkeresendő települések és emlékhelyek történelmi jelentőségére, illetve azok nemzeti identitásunk megőrzésében betöltött szerepére. A HAT-KP-1-2025/1-001866 számú pályázat keretében megvalósult „Közös szívvel és lélekkel; otthonról – haza” című tanulmányi kirándulást követően a Letenyei Andrássy Gyula Általános Iskola 7. évfolyamos tanulói értékelő foglalkozáson vettek részt. Az értékelő óra elsődleges célja az volt, hogy a tanulók rendszerezzék a 2026. május 4–8. között Erdélyben szerzett ismereteiket, megosszák személyes élményeiket és tapasztalataikat, valamint közösen értékeljék a programok eredményességét és hosszú távú hatásait.

Az út során a diákok számos történelmi, kulturális és természeti értéket ismertek meg, többek között Temesvár, Déva, Vajdahunyad, Nagyenyed, Torockó, Marosvásárhely, Segesvár, Kolozsvár és Nagyvárad nevezetességeit.

A program kiemelt célja a magyar történelmi emlékhelyek felkeresése, a határon túli magyarság kulturális örökségének megismerése, valamint a nemzeti összetartozás érzésének erősítése volt. A tanulmányi kirándulás során a tanulók élményszerű formában bővítették történelmi, földrajzi és néprajzi ismereteiket.

 

Kapcsolódó galéria

Határtalanul! - 2026

Pályázatok

Örökös ökoiskola
Tehetségpont
Megvalósult a magyar kormány támogatásával
Határtalanul
Emberi Erőforrások Minisztériuma
Erzsébet tábor
Petőfi 200
Magyar falu program
Aktív iskola
Okosan a pénzzel