"Sportosan rendhagyó napközi"

Sportosan rendhagyó napközi

Az Európai Sporthét keretében 2023. szeptember 27-én "Sportosan rendhagyó napközi”-n vettek részt tanulóink.

Izgalmas, fesztivál jellegű játékokkal ismerkedtek, melyek azon túl, hogy szórakoztatóak voltak, sok-sok képességet vettek igénybe. 

6 állomáson ügyességi, térlátást-, mozgáskoordinációt-, reakciógyorsaságot fejlesztő, kooperációt igénylő feladatok várták a napköziseket.

A program közös zenés bemelegítéssel kezdődött, majd a segítő felsős diákok kísérték a napközis csoportokat az állomásokra. Innentől körforgásszerűen haladtak, minden állomáson kellő időt töltöttek, hogy az adott sporteszközt kipróbálják, vagy a tornateremben felállított akadálypályán többször is végig tudjanak menni.

A szeptemberi kánikula ellenére színes, a diákok és pedagógusok számára is élmény gazdag programot tudhatunk magunk mögött.

Köszönjük a színvonalas szervezést és a programhoz való csatlakozás kezdeményezését Varga-Turi Katalin tanárnőnek, a lebonyolításban való részvételt Pfeiffer Réka tanárnőnek és a diákönkormányzat tagjainak, valamint az együttműködő segítséget a délutánon résztvevő pedagógusoknak.

#beactive

 

Kapcsolódó galéria

"Sportosan rendhagyó napközi"

Pályázatok

Petőfi 200
Határtalanul
Tehetségpont
Örökös ökoiskola
Emberi Erőforrások Minisztériuma
Emberi Erőforrás Támogatáskezelő
Megvalósult a magyar kormány támogatásával
Erzsébet tábor
Okosan a pénzzel
Széchenyi_befektetés a jövőbe