A Letenyei Andrássy Gyula Általános Iskolában sikeresen lezajlott a Csizmadia Mária helyesírási verseny

A Letenyei Andrássy Gyula Általános
Iskolában sikeresen lezajlott a Csizmadia
Mária helyesírási verseny

A Letenyei Andrássy Gyula Általános Iskolában hagyományosan minden év november végén megrendezésre kerül a Csizmadia Mária körzeti helyesírási verseny. Ebben a tanévben a megmérettetésre november 20-án került sor. A rangos eseményre Letenye járás hat iskolájából érkeztek a legjobb helyesíró 2., 3. és 4. osztályos tanulók. Összesen 62 diák vett részt a versenyen, hogy összemérje tudását és képességeit.

A megnyitó után mindhárom évfolyam számára kezdetét vette a verseny, amely a hagyományokhoz híven két részből állt. A tanulók először tollbamondást írtak, majd egy gondolkodtató, változatos feladatlapot oldottak meg, amely a magyar helyesírás legfontosabb területeit érintette. A gyerekek nagy lelkesedéssel és odafigyeléssel dolgoztak, a feladatok pedig valódi kihívást jelentettek számukra.

A végeredmény az alábbiak szerint alakult:

2. évfolyam

  • I. hely: Timár Miklós (Becsehely) Felkészítő pedagógus: Vlasicsné Sabján Gyöngyi
  • II. hely: Sebők Soma (Letenye) Felkészítő pedagógus: Majorné Szabó Zsuzsanna
  • III. hely: Balogh Léna (Murakeresztúr) Felkészítő pedagógus: Herman Lilla
  • III. hely: Balassa Kíra (Letenye) Felkészítő pedagógus: Majorné Szabó Zsuzsanna

3. évfolyam

  • I. hely: Sajni Zalán (Letenye) Felkészítő pedagógus: Timárné Molnár Zsuzsanna
  • II. hely: Sztojkó Lilla (Letenye) Felkészítő pedagógus: Timárné Molnár Zsuzsanna
  • III. hely: Bedő Boróka (Letenye) Felkészítő pedagógus: Timárné Molnár Zsuzsanna
  • III. hely: Horváth Annabella (Letenye) Felkészítő pedagógus: Timárné Molnár Zsuzsanna

4. évfolyam

  • I. hely: Magyar Hanga (Pusztamagyaród) Felkészítő pedagógus: Gál-Bogár Rita
  • II. hely: Megyeri Marcell (Becsehely) Felkészítő pedagógus: Varga Mária
  • III. hely: Koltai Júlia (Becsehely) Felkészítő pedagógus: Varga Mária

A helyezettek oklevelet és ajándékot vehettek át, a résztvevők pedig egy kis meglepetéssel térhettek haza. A szervezők hangsúlyozták, milyen öröm látni, hogy évről évre ilyen sok ügyes és szorgalmas diák jelentkezik a versenyre, bizonyítva, hogy a helyesírás érték és büszkeség forrása.

Iskolánk ezúton is gratulál minden résztvevőnek és felkészítő pedagógusnak, valamint köszönetet mond a szervezőknek a színvonalas lebonyolításért. A helyesírási verseny továbbra is fontos hagyományápolás az intézményben, amely a magyar nyelv szeretetére és tudásának tiszteletére nevel. A következő tanévben is várjuk az érdeklődő diákokat!

Kapcsolódó galéria

Csizmadia Mária Helyesírási Verseny - 2025

Pályázatok

Értékünk az ember
Aktív iskola
Széchenyi_befektetés a jövőbe
Magyar falu program
Okosan a pénzzel
Emberi Erőforrások Minisztériuma
Tehetségpont
Emberi Erőforrás Támogatáskezelő
Erzsébet tábor
Petőfi 200